Rólunk

Küldetésünk az ügyviteli rendszer, amivel a webáruházad növekedése újra élmény lesz a stressz helyett!

2010-et írunk, nem sokkal járunk a 2008-as világválság után.
Adott egy fiatal egyetemista, tele ötletekkel. Aki elhatározza, hogy céget alapít és webáruházakat fog készíteni.
Kezdetben saját maga, később pedig mások részére.

Szia!
Tóth Sándor vagyok és én volnék ez a fiatal.
6 év telt el így, először egyedül, aztán kisebb csapatban készítettük a webáruházakat. Sok sikeres projektünk volt, de közülük is kiemelkedik a KütyüBazár.

Velük közösen fogalmazódott meg a probléma, hogy rengeteg ügyviteli rendszer van a piacon. De webáruházak részére nincs igazán megfelelő, mindegyik kompromisszummal jár és nehézkesen automatizálható.

Ekkoriban napi 50-100 rendelés körül, néhány fős csapattal üzemelt a KütyüBazár, mi pedig 3-an voltunk. Kevesen tehát, de annál lelkesebben ugrottunk neki a munkának, hogy egy kifejezetten webáruházakra szabott ügyviteli rendszert készítsünk, ekkor még kifejezetten a KütyüBazár részére.

Közben eltelt 2 év, a KütyüBazár elérte a napi 1000 rendelést.
A szoftver jól bevált, ez a mennyiség sem jelentett problémát neki.
A már kész verziót pedig folyamatosan fejlesztettük tovább. Ezzel párhuzamosan a külső igény is nőtt a rendszerre, így elhatároztuk, hogy a webáruház készítés helyét főprofilban veszi át az ügyviteli rendszer fejlesztése. Ennek nyomatékosítására 2019-ben új céget alapítottunk, a kódbázist újraírtuk, ez a szoftver kapta a Skylon nevet! Így kezdtünk el felkészülni a tömeges értékesítésre, valamint a bérelhető verzió kiadására.

Mára elmondhatjuk, hogy közel 50 cég, 350 főt meghaladó munkatársa használja napi szinten a Skylont! Melyet 4 fős dedikált programozói csapat fejleszt nap mint nap azért, hogy még tökéletesebb legyen, további 3 fő pedig az egyéb területekről gondoskodik.

Csapatunkra különösen büszke vagyok, hiszen egyénenként is kiváló szakembereket, együtt pedig még inkább. Lelkesedésük pedig évek óta töretlen!

Örülök, hogy szeretnél megismerni minket és végigolvastad bemutatkozásunkat! Bármilyen kérdésed vagy kérésed merül fel irányunkba, vedd fel velünk a kapcsolatot a lenti elérhetőségeken!

Üdvözlettel,
Tóth Sándor

A Skylon sztori

  • 2010

    Első webáruház elkészítése

  • 2016

    Az első Skylon verzió

  • 2018

    A csapat nagyobb része már a Skylon-on dolgozik

  • 2022

    Elindult a bérelhető változat